Hó!!! Hahó! – júliusban a Semmeringen
Nem mindennapi élmény az egyszerű hazánkfiának a júliusi hóesés! Elképzelni lehet ugyan, de megtapasztalni más – ez az igazi élmény! Láttuk, ahogy rövid időre megmaradt a fehér csapadék az esőkabáton, széldzsekin; hallottuk a szél süvítését a Stuhleck csúcskeresztje környékén; éreztük, hogy jobb lenne kesztyűben markolni a túrabotot. … És milyen jólesett a forró tea a menedékházban, aminek a falán mínusz 1 fokot mutatott a hőmérő! Ez volt az az élmény, amire nem igazán voltunk felkészülve, bár napokon át figyeltük az osztrák időjárás-előrejelzést. Minden egyéb terv szerint zajlott: túra déli irányból fel a Stuhleckre, majd az északi oldalon a sípályák mellett leereszkedés Spital am Semmeringbe. Délután a semmeringi vasút megtekintése. Ez utóbbi korántsem egy szokványos vasúti pályát jelent, hanem a világ első hegyi vasútját.
Huszonöt túrázó jött el július 3-án a Semmering – Stuhleck túrára. Reggel 6-kor indult autóbuszunk Zalaegerszegről. Autópályát mellőzve, szép úton jutottunk el túránk kiindulópontjáig, Pfaffensattelig, ahonnan a Stuhleckre indultunk. A túra útvonala a csúcsig egyenletes emelkedő. Táv: 2150 méter, szint: 410 méter, terep: az alsóbb szinten lombos és fenyőerdőben vezető, helyenként kövekkel és gyökerekkel tarkított turistaút, ami füves hegyoldalon halad tovább. A csúcs közelében az időjárási viszonyok miatt nem nagyon volt lehetőségünk a sok apró virágot megcsodálni. Nézelődéssel, fotózással, a tájban való gyönyörködéssel gazdagítottuk a gyaloglást. Nem messze a csúcstól, ahol már a törpefenyő is elfogyott, a szemerkélő eső élénk szél kíséretében hideg, jeges hóesésbe váltott. A szél miatt nem volt kellemes ez a számunkra szokatlan jelenség. A csúcsra némi időeltolódással ért fel a csoport eleje és vége. Aki tudott, sietett mielőbb melegedni az Alois Günther Hausba, de a lassúbbak is ugyanott kötöttek ki. Csalódottan vettük tudomásul, hogy a várt fenséges körpanoráma helyett köröskörül csak felhőt látunk. Jó félórányi pihenő után az ablakon kitekintve megpillantottuk a távoli hegyek felhők közül előbukkanó sziluettjét. Kezdett kitisztulni az égbolt. Megcsillant a remény, hogy talán mégis láthatunk valamit a sok ismert hegyből, ha már feljöttünk erre a kilátópontnak egyébként kitűnő hegycsúcsra. És valóban: amire összeszedelőzködtünk, láthatóvá váltak a környező hegyek: a Semmering csúcsai a sípályákkal, felvonókkal, kilátókkal, a Schneeberg, a Rax, az Alsó-ausztria Alpok távolabbi hegycsúcsai, a Nieder- és Hochwechsel… Rácsodálkozás, fotózás, majd indulás lefelé – mert a szél továbbra is metsző hideg volt itt fent. A sípályák melletti jelzett turistaúton ereszkedtünk le Spital am Semmering központjába, ahol autóbuszunk már várta a csoportot. Táv: 5340 méter, szint: 1060 méter, a terep könnyen járható, végig lejtő.
Átutaztunk a semmeringi vasútállomáshoz. Itt közkívánatra rövid technikai szünetet tartottunk és megnéztük a semmeringi vasút információs központját. Készségesen elmagyarázták, hogy autóbusszal hogyan közelíthetjük meg a kilátóhelyeket, ahonnan a vasút legszebb szakaszait lehet látni. Ez a hely Semmering és Breitenstein települések között található. A Doppelreiterwarte egy kilátótorony, a Húszschillinges kilátó pedig egy természetes kilátópont. Innen a valóságban látható mindaz, amit általában terepasztalokon sűrítve próbálnak megjeleníteni.
A vasútvonal kétvágányú, villamosított, szerves része az osztrák Déli Vasútnak. A Semmering-hágó térségében halad, igen nehéz terepviszonyok és jelentős szintkülönbségek legyőzésével. A 41 kilométeres szakaszon 16 viadukt (köztük több kétszintes), 15 alagút és 100 sziklába vagy völgybe kőből és téglából épített vasúti pályaszakasz található. A szintkülönbség 457 méter. A hegyvidék domborzati nehézségei miatt ez a szakasz csak később kötötte össze a már működő két vasútszakaszt, ezzel fontos személy- és áruszállítási lehetőséget teremtett a Bécsi Medence és az ország déli területei, illetve Trieszt adriai kikötő között. Ez volt Európában az első hegyi vasút. 1848 és 1854 között épült, 1998-tól a kulturális világörökségi helyszínek közé tartozik. A semmeringi vasutat már az építésekor tájépítészetnek tekintették, vagyis arra törekedtek, hogy a technológia harmonikusan illeszkedjen a természethez.
Tervezett programunk ezzel ért véget. Remélem, szép élményekkel feltöltődve, ha átmenetileg kissé fáradtan is, de fizikailag is felfrissülve tértek haza a résztvevők, köztük az a 3 fő, akinek ez volt az első igazi túrája.
Kissné Katona Valéria
a program szervezője


































































