Beköszöntő
KÖSZÖNTJÜK ÉS EGYBEN ÜDVÖZÖLJÜK
A ZALA MEGYEI TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG HONLAPJÁN!
Bevezetőként engedjék meg, hogy röviden tájékoztatást adjunk szövetségünk múltjáról, tevékenységéről, céljairól és szóljunk a tagsági lehetőségekről, elérhetőségeinkről. Szövetségünk olyan társadalmi szervezet, amely a természetjárást, a természet- és környezetvédelmet tekinti szem előtt, tevékenységének, értékrendjének meghatározójaként, a Magyar Természetbarát Szövetség Zala megyei szervezeteként ennek szellemében működik. Alapításunk éve 1998, de Szövetségünk már 1962-ben létrejött a Zala Megyei Testnevelési és Sporthivatal sportági szakszövetségeként, majd a Magyar Természetbarát Szövetség tagszervezetei által 1987-ben létrehozott megyei bizottságokat tudhatjuk jogos elődünknek. Rendszeresen működő tagjaink vannak többek között Zalaegerszeg (Göcsej SE, Kandikó Klub, Petőhenyei TCS), Nagykanizsa (Kanizsa SE. Mezős Diákok TE, Olajipari TE), Keszthely és Zalaszentgrót térségében. Kiemelten közhasznú szervezetként a tevékenységünket a Zala Megyei Főügyészség felügyeli. Szövetségünk célja, hogy a rendszeres természetjárással hozzájáruljon egy egészséges életmód és egy természet- és környezetvédő szemlélet mellett természeti értékeink, tájaink megismeréséhez, többek között az Őrség – Göcsej – Hetés, a Zalai Dombság, a Keszthelyi-hegység, valamint a Balaton és Kis-Balaton tájegység természeti szépségeinek, történelmének és néprajzának megismertetéséhez. Céljaink minél eredményesebb megvalósítása érdekében köszönettel fogadunk támogatásokat, bankszámlaszámunk: 10404900-50526575-71501009 Programjainkról részletesen lehet olvasni egyre bővülő honlapunkon, tagegyesületek honlapjain, de az országos lapokban, mint a Turista Magazin, a Magyar Turista és mellékletei. Túráinkhoz, minden kisebb- nagyobb kirándulásainkhoz, sportszerű teljesítmény-, tájékozódási- és természetismereti versenyeinkhez várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt, jelentkezőt akár szövetségi, akár a tagszervezetek közvetlen elérhetőségén.
